Az előre nem megtervezett, szervezetlen home office munka hatására könnyen egy olyan negatív spirálban találhatjuk magunkat, amely kihat a munkánk hatékonyságára és mentális állapotunkra is. Szerencsére azonban a home office munkáknak van 7 olyan szabálya, amit ha betartunk, akkor hatékonyságromlás nélkül megy majd az átállás.
1) Home Office esetén kezdjük úgy a napot, mintha az irodába járnánk be
Pizsamában, köntösben, boxerben dolgozni csábítóbb, mint egy hideg sör a hűtőben. Nem állítjuk, hogy így nem lehet hatékony munkát végezni, de 10 emberből jó, ha egynek sikerül ez.
Ezért reggel minden történjen ugyanúgy, mint eddig: moss fogat, zuhanyozz le, igyál egy bögre kávét, reggelizz meg, majd kezdd el a munkát. Ne tolj semmit későbbre azért, mert otthon vagy, hisz azzal csak felborítod a napodat.
2) Home Office tipp: Pomodoro technika
Otthon több minden elvonhatja figyelmünket a koncentrált munkától, hiszen a lakásunkat, házunkat a kikapcsolódásra, pihenésre, szórakozásra rendeztük be. A koncentráció megtartásában segít a pomodoro technika. Lényege, hogy a munkanapot több kisebb szakaszra bontjuk.
Például így: 25 perc munka – 5 perc pihenő (messenger, hírolvasás, telefon, cigi, stb.) – 25 perc munka – 5 perc pihenő – és így tovább. 4 szakasz után pedig érdemes egy hosszabb, akár 20 perces pihenőt is ütemezni.
A technika természetesen az irodai munkakörülmények között is remekül működik.
3) Ne toljuk rá a munkát az egész napra
Azaz dolgozzunk a normál munkabeosztásunk szerint. Ha tegnap 9-től fél 6-ig voltunk az irodában, dolgozzunk ma is így. Ha délben szoktunk 30 perces ebédszünetet tartani, attól otthon se térjünk el.
4) Home Office esetén ne akarjunk minden munkát 1 nap alatt elvégezni
Csábító lehet, hogy reggel 6-tól este 8-ig dolgozunk három napon át, majd csütörtöktől hétfőig kvázi szabadságra megyünk. Ezzel a technikával azonban kiégetjük magunkat, és munkánk 40%-a lényegében mehet a kukába.
5) Ne add meg a lehetőségét, hogy a barátok, a család a nyakadon lógjon
Elég csak levinni munkaidőben a szemetet, vagy tenni egy sétát a kutyával, ismerősök, szomszédok szólítanak le, amelynek a vége sokszor egy véget nem érő beszélgetés lesz. Ugyanez igaz a telefonhívásokra és a Messenger üzenetekre. Ha udvariasak akarunk lenni, próbáljuk meg a munkára terelni a beszélgetést, majd zárjuk rövidre azzal, hogy „Valójában én most is dolgozom, és le is kell adnom egy fontos munkát fél óra múlva.”
6) Reggel vagy este egy kis testmozgás
Érdemes lemérni a telefonoddal, hogy az iroda és az otthonod között hány lépést teszel meg oda-vissza. Az autóig, villamosig, metróig is el kell sétálni, az emeletre is fel kell menni. Nos, ezek a lépések a home office munka során elmaradnak. Ezeket mindenképp pótoljuk, például egy koraesti vagy reggeli testedzéssel: felülések, fekvőtámaszok, guggolások.
7) Használd produktívan a felszabaduló időd
Pontosan mennyi időt nyersz azzal, hogy nem kell bejárnod az irodába, majd nem kell onnan hazajönnöd? A legrosszabb, amit ezzel az idővel tehetsz, hogy átalszod. Alvás helyett inkább írd össze, mi az, amit korábban meg szerettél volna tenni, de nem volt rá időd, és persze aztán ezeket a dolgokat tedd is meg: nyelvtanulás, edzés, beszélni régi barátokkal…
+1.) Megfelelő szoftvertámogatás nélkül nem fog menni
Illetve csak rövid ideig fenntartható a hatékony otthoni munka. A kontroll hiánya ugyanis az esetek 90%-ban drasztikus munkamorál- és hatékonyságromlással jár. Ez azt jelenti, hogy 10 munkatársadból 9-nél visszaesik a minőség, a kreativitás, a hatékonyság. Ez pedig elúszott projekteken, határidőkön túlfutott munkákban, céget elhagyó ügyfelekben köszön majd vissza. Érdemes ezért valamilyen rendszert kialakítani, esetleg egy szoftver beszerezni.